Lengyel oktatási miniszter: Kívánom, hogy Orbán változtassa meg a gondolkodását Putyinról
A magyar kormányhoz gondolkodásában közel álló Przemyslaw Czarnektől a legkevésbé volt várható Orbán bírálata.
A magyar kormányhoz gondolkodásában közel álló Przemyslaw Czarnektől a legkevésbé volt várható Orbán bírálata.
A rendező a Facebookon adott gyorsértékelést a választásról. Szerinte méltatlan dolog Márki-Zay Pétert magára hagyni, és arról ír, hogy ideje volna már a parlamenti „munka” bojkottjának is.
„Éljen az Új Monarchia! – Viktor és Erzsébet Klimt műtermében” – címmel mutatta be új művét.
Orbán Viktor győzelmének mértéke sokkolta ellenfeleit – írja a Politico. A BBC tudósítója szerint Orbán Magyarországa egyre inkább elszigetelődik, és még egy ideig kiszámíthatatlan tüske marad a szövetségesek számára.
Orbán szerint sokat kell dolgozniuk, hogy a kapott bizalmat meghálálják.
Orbán Viktor és népe ismét egymásra talált, az ellenzéknek pedig fogalma sincs, hol vesztette el a sajátját.
Matteo Salvini, az olasz szélső-jobboldali Liga vezetője nem egy, hanem két tweetet is megtöltött gondolataival.
Győzelmi beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz–KDNP eredményvárójának helyszínén.
Az amerikai lapban megjelent összefoglaló, amelyet közvetlenül a magyarországi választás elé időzítve publikáltak, felidézi, hogy mindössze nyolc hete a magyar vezető Moszkvában még összeborult Vlagyimir Putyinnal, védelmezte az orosz biztonsági követeléseket. Ám jött az invázió, így gyorsan veszélyessé vált a nagy barátság – egy sor jobboldali populista meggyengült Európában – de a magyar vezető nem.
A miniszterelnök szerint egy Európai Uniós és NATO tagállam soha nem tud elszigetelődni.
A Fidesz az utóbbi választások során több köntösben is bevetette a kettéosztott ország vízióját, amely alapján nyilván az övék a jó oldal, a másik tábor meg kommunistákból, esetleg sorosistákból, netán sorosista kommunistákból áll. Nincs ez másképp Orbán Viktor reggeli Facebook-üzenetében sem.
Amíg a magyar jobboldal – hasonlóan a szerbhez – identitását csupán történelmi sérelmekből, vereségekből építi, a „Nyugattal“ szembeni düh marad a közös alap. A mai Oroszország iránti szimpátia ennek egyik megnyilvánulása. Vélemény.
Tóka Gábor politológus kitart amellett, hogy a hat-hét kisebb formációnak "óriásként" kellett volna indulnia a választáson, bár még így sem nyert volna. Úgy látja: az ellenzéki eredmények annyira rosszak, hogy más problémákat is tükröznek.
Az orosz elnök bízik benne, hogy továbbfejlődhetnek a kétoldalú kapcsolatok.
A miniszterelnök telefonon győzködi a választókat.
Az ukrán elnök szokásos esti videós bejelentkezésében arról beszélt, hogy a magyar kormányfő az utolsó Európában, aki még hajlandó nyíltan Putyint támogatni.
A miniszterelnök stratégiai nyugalommal sorolt bizonyítatlan, illetve bizonyítottan hamis állításokat.
A miniszterelnök a kampányfinishben az unokáit is ráültette a legendás, pink kanapéra.